Hagyományos keleti szépségrítusok

Az illatok ellenállhatatlan hatalma

A választott parfüm felfedi viselőjének tulajdonságait. az illat, amelyet használunk, kifejezi egyéniségünket, vagy akár pillanatnyi lelkiállapotunkat is.

A szaglás közvetlen kapcsolatban áll a képzelettel, az érzelmekkel. Théophile Thoré 1836-ban írt, Az illatok művészete című elméleti művében kifejti, hogy az illatok ugyanolyan kifejezőerővel rendelkeznek, mint a színek. A különbséget csupán abban látja, hogy míg a festészet és a szobrászat közvetlenül magát a tárgyat ábrázolja, addig az illatok, ugyanúgy, ahogyan a zene is, inkább a dolgok érzeteit keltik az emberben. Az illatokat tulajdonképpen tekinthetjük a kommunikáció különleges eszközeinek is. Az üzenet, amelyet közvetítenek, olykor sokkal gyorsabban és jobban érthető, egyértelműbb lehet, mint a szavak vagy a mozdulatok. Ezért aztán bizonyos illatokat arra is használhatunk, hogy információkat adjunk át általuk másoknak. Mi több, ha ismerjük a környezetünkben élők ízlését, és tudjuk, mikor és hogyan használjuk fel kedvenc illataikat, akár még befolyásolhatjuk is hangulatuk alakulását. Fontos tudnunk, hogy ugyanannak a parfümnek más és más illata lehet, aszerint, hogy ki az, aki viseli. A parfüm ugyanis egészen addig nincs „készen”, amíg el nem keveredik tökéletesen a bőrben termelődő faggyú egyénenként változó minőségű anyagával. Ennek a tulajdonságnak köszönhetően fedezhette fel például egyszer egy parfümkészítő mester, hogy saját készítésű jázminparfümje egy pajzsmirigybeteg nő bőrére juttatva leginkább egy olcsó rovarölő szer szagára hasonlít…

A szaglás érzékeink karmestere

A szaglás táplálkozáshoz kötődő és pszichológiai örömök forrása is. Működésre ösztönzi a memóriát, és hűségesen őrzi emlékeinket, jóval azután is, hogy az összes többi érzékünk már mind cserben hagyott bennünket. A szaglás mindig éber, akkor is, amikor más érzékeink pihennek. A látáshoz szükségünk van a fényre. Az íz érzékeléséhez a nyelvünkkel közvetlenül érintkező molekulák kellenek. Amikor alszunk, a hallás és a tapintás csak részlegesen működik, féléber állapotban van. Orrunk ezzel szemben, akárha valamiféle őrangyalunk lenne, éjjel- nappal készen áll a szagok érzékelésére. A szaglás kétszeresen is fontos érzékünk: egyfelől a kommunikáció, az öröm, és a megismerés eszköze, másfelől pedig kiegészíti és finomítja a többi érzék által közvetített érzeteket, és ebben a minőségében pontosan úgy működik, mintha egy, összes érzékeinkből álló zenekar kiváló karmestere lenne. Az idő vasfoga kevésbé kezdi ki a szaglás útján szerzett emlékeinket, mint hallási vagy látási memóriánkat. A tudományos vizsgálatok tapasztalatai szerint azért van ez így, mert a szagok érzéseket váltanak ki belőlünk. Az illatok sohasem önmagukban jelentenek valamit, hanem mindig benyomásokhoz, élményekhez kötődnek. Semmilyen más inger nem válthat ki az emberből olyan gyorsan és hajszálpontosan felidéződő emléket, mint egy illat. Gondoljuk csak végig, milyen illatokat idéz föl bennünk egy fogorvosi rendelő, egy garázs, egy karácsony este, egy napsütéses tavaszi délelőtt…

A múlt illatait híven őrzi az emlékezet

Általában véve a szagok mélyen gyökereznek a memóriánkban. Különösképpen igaz ez a távolabbi múlthoz kötődő, emotív tartalommal töltődött illatok esetében. Amint felbukkan egy-egy gyerekkorunkban érzett, jellegzetes illatfoszlány, például nagyanyánk parfümjének illata, azon nyomban feltűnik vele együtt az emlék is. A szagok szorosan kötődnek korábbi életszakaszaink egyes eseményeihez, ezért nyomukban személyes történetünk rég elfeledett fejezetei elevenedhetnek meg újra. Amikor hosszú idő után újra érzünk egy bizonyos illatot, hatására útra kelhetünk az időben, és visszajuthatunk gyermekkorunk világába. Gyermekkorban a szagérzékelés nagyon intenzíven működik: életünknek ebben az első időszakában megszámlálhatatlan mennyiségű, illathoz kötődő benyomás ér bennünket. Szinte tele vagyunk illatokkal, mint valami nagy utazó, aki bőröndjét különbözõ szagokkal tölti meg, tudván, hogy később még nagy szüksége lesz rájuk: jó hasznát veszi majd ezeknek a finom rezgéseknek, amelyekhez bármikor visszatérhet változásokkal teli, hosszú élete során, és ha kell, erőt meríthet belőlük.

 

Bogdán Dorka
About Bogdán Dorka 183 Articles
Kevesen ismerik az igazi Bogdán Dorka-t, de a legfontosabb két dolog, amit tudni kell, hogy az optimista és precíz, természetesen barátságos, szemlélődő és racionális, de kisebb dózisokban, és gyakran elkényeztetik a nem érzéketlen szokások is. Az optimizmusa azonban, amiért gyakran imádják. A barátok gyakran számítanak róla és romantikus természetükre a szükség idején. Persze senki sem tökéletes, és Bogdánnak számos hibája van. A tisztesség és az instabilitás hajlamos az úton járni, bár inkább személyes szinten, mint mások számára. Szerencsére a pontossága általában ott van, hogy enyhítse a fújásokat.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*